A honlapon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett, a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. 

Az ébredés

Írta: Ursinyi Julianna Ágnes

Sokszor azon gondolkodom, hogy értitek –e még a tanításokat, amiket leírok nektek. Mindig azt hisszük, hogy értjük és meg vagyunk sértődve, ha valaki azt feltételezi, hogy nem értjük. Pedig a tanítások jönnek újra és újra a nagy egységes Tanból, és ezáltal mindig megváltozunk egy kicsit.

Ez a változás lassú, de biztos folyamat, ezáltal a változások által leszünk képesek megérteni az újabb tanításokat. Ezért ne csüggedj el, ha valamit nem értesz teljesen elsőre. Ahogy telik az idő, úgy fejlődsz és megérted azokat a dolgokat is, amiket korábban nem értettél.

Most a kapu kinyílt és a cél Isten Országa. Sok életen át hosszú út vezet idáig. Én itt állok a kapu előtt és azon munkálkodom, hogy bejussatok Isten Országába. Vannak, akik előttetek járnak. Lássátok bennük Isten csodálatos munkáját. Egy kicsit tekintsetek vissza, a saját eddigi életetekre. Mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt. Ha ezt nem így gondolod, akkor még rövid utat tettél meg eddig. Az élet úgy épül fel, ahogy a falat rakják, egyik tégla épül a másikra. Egyik feladat jön a másik után, amelyekből születik a felismerés. A sok-sok felismerés után következik a felébredés. Aztán azt hisszük, hogy ez volt a cél. Felébredtünk és kész.

A nagy mű még nem készült el. A kőben már benne van a szobor, csak még le kell fejteni róla a felesleget. Így van ez az embernél is. Most Isten azért árad le, hogy kiszabadítsa az embert ebből a bizonyos kőtömbből. A Felébredettet ki kell szabadítani a bezárt kőből, mert felébredt és élni akar. Kezdjünk el magunkon munkálkodni, adjuk most oda neki az életet. Erre várt évmilliók óta. A kő többrétegű, és minden rétege él. Óvatosan kel vele bánni, amíg elérünk a legbelső réteghez, a Mag- hoz. A Mag már jelez, hogy felébredt. Ismerd fel őt. Amikor felismered, elönt a világ leggyönyörűbb boldogsága. Még külön vagytok, mert te itt kint vagy, ő meg bent van. Most jön a legnagyobb munka. Nagyobb, mint ami eddig volt.

A Magnak test kell. Ez a test is ott van benned, akit Isten a saját fényéből szőtt, Ő tulajdonképpen Isten maga, Ő a léleknek a megnyilvánulása. Ott áll benned, a gerinc mögött, de ő még nem tudja mi a feladata, mert még ő sem ébredt fel.  A benned lévő Mag figyeli a világot, hogy milyen most a világ, hogy mennyit változott a világ amióta ő aludt. Figyeli azt a testet, amiben felébredt, figyeli, hogy mit cselekszik. Úgy gondolja, hogy bűnt követ el az ember, amikor eszik abból az ételből, amit Isten az állatoknak teremtett. Emlékszik az igazi tiszta isteni mivoltára, és az elbukásra.

Tehát ott áll benned a megnyilvánult Isten, és a Mag Őbenne van. A Tündöklő Gyémánt. A legdrágább drágakő, akit Isten a saját testéből tépett ki, és beletette a saját fényéből szőtt testbe, de mielőtt beletette, bevonta egy erőtérrel, hogy soha meg ne sérüljön. Ezt az erőteret én egy rácsos ketrecként látom bennetek. Azért van ez így, hogy amikor az ember sérül, Ő sohase sérüljön. Ő a Mag. Akiben a Mag van, az a testet éltető Isten, a lélek megnyilvánulása. A belőle kiáradó fény a mellkasban a lélek. Ő a jelző őr, aki jelez, ha nem jó a gondolat, vagy a cselekedet. Ők betöltik az emberben lévő öt világot. Eljött a Mag ébredésének az ideje. Vajon felismeri –e az ember az ébredést? Át kell engedni a szívünkön keresztül beáradó Istent, aki szeretné üdvözölni a felébredettet. Istennek és az Ő általa elvetett Mag-nak találkozni kell bennünk, mint ahogyan az anya találkozik reggel a gyermekével. Isten leáradása által a Fénytest újra feláll bennünk, hogy átadja magát az egységnek. A Fénytestbe be kell lépni a fényből szőtt Istennek a benne lévő Maggal együtt. Ez az összeolvadás az, ami az emberben most zajlik. Ez hozza el az ember számára az Örök Életet. Ez már elkezdődött. Isten megállíthatatlanul áramolni fog le ránk, mert Ő úgy akarja, hogy az ember elérje az Örök Létet.