Uram! Felébredtem, s csend van a térben. Oly szép volt álmom, oh, most hova lett álom létem, hol Te voltál ottan? Léptemet vigyáztad s köröttem virágok ragyogtak. A Nap sose tűnt el az égen. Felhőkön a Tündérek lesték, hogyan ölelsz engem a Fény léteddel. Csacsogó patak a lábamat nyaldosta s Te ott voltál felette ragyogva.

Tündér réten virágot szedtem s hajamba tündérrózsát tűztem. Illatától mámoros lettem, s táncoltam neked Uram a réten. Ruhám röppent, mint szellő, ha viszi a virág szirmát. Táncoltam és táncoltam s a világ is velem táncolt. Én most ebben a világban ébredtem. Uram! Hol hagytalak el Téged, hisz még az imént meg voltál nékem, csak felébredtem. Uram! Felébredtem, s nem talállak ebben a létben. A boldogság velem jött, hogy Te ott vagy a tündérmesékben, a hajnalhasadásban, a lépteim nyomában, kezem munkájában.

Ott vagy hol érted lélegzem, s létemre Te figyelsz felettem. Utamat százszor is kitűzöd, hogy el ne tévedjek ebben a létben, mert ez az út hozzád vezet éppen. Vársz reám ottan, s este már a csillagszekér repít hozzád, hogy újra együtt töltsük el az egész éjszakát. Nélküled, mégis veled töltöm el a napjaimat, mert ott vagy te mindenütt nékem. A virágos kertemben, az égben, a felhőben. Az étel mely táplál, benne is létezel. Gyermekben születel, s elhozod a tavaszt minden reggelen, mikor madárdallal dalolsz nékem, s harmat cseppje csilingel a reggeli fényben. Uram! Nélküled létem nem lelem, ott legyél te nékem mindenben, hogy boldog legyek ebben a létemben.