A honlapon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett, a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. 

Az Úr üzenete 2016. 01. 10-én

Írta: Ursinyi Julianna Ágnes

A szeretet 28. napján

Az idő halad a maga megszokott módján, és el kell már hagynotok a felvett rossz szokásokat. Az ember időnként furcsa szokásokat vesz fel, aztán elhagyja. Majd később felvesz egy másik rossz szokást. A jó az, hogy lassan talán vége az agy szülte elméleteknek.

Mostanában az egyik nagyon rossz szokása az embernek az, hogy tudni véli, vagy elképzeli, hogy ő, ez és ez a személy volt egykor, egyik előző életében. Ezáltal elfeledi a jelen létét. Nem méri fel a mostani minőségét. A kulturálatlanságát, illetve a nemes jellem hiányát palástolja ezzel. Nem képes felfedezni ezeket a hiányosságokat, és az elme játékának engedve belemerül a múltba egy-egy személy alakját magára ölteni.

Az adott személy nemességét és nagyságát sem ismeri, mert neki nincs olyan, mégis ki meri jelenteni, hogy ő bizony az volt. Ezt azért teszi, nehogy kiderüljön a hiányossága, mert el van maradva a szellemi fejlődésben. Hiánypótló elméletek ezek. Pedig most a fejlődés lehetőséget ad a végtelen tudás megszerzésére. A fejlődést nem igénylő agy játéka az, hogy ki voltam akkor, és most ezáltal én valaki vagyok. 

A teljes megteremtése egy elképzelt személynek, sok bajt okoz majd később. Nem fogja meglátni az ilyen ember a jelen életben a jó lehetőségeket. Belement egy őrült játékba és a jelen pillanat fejlődését rossz irányba tereli, holott lehet, hogy sokkalta nagyobb és kiemelkedőbb jellem fejlődne ki belőle, mint az a régmúltban kijelölt személy. Nem jó az, ha bárki alakját is szeretnénk megformálni, nem értékelve a legdrágábbat mi minekünk adatott meg, és engedni annak a fejlődését.

Lassan talán már alábbhagy ez a módi az emberek között, és elkezdik a jelen életet élni. Nem kihagyva mindazt a sok jó és csodálatos változásokat, amin most halad át a világ. Már az agy korszakának lejárt az ideje, és megkezdődött a szív élete. Most a jóság, és a szeretet az, ami felé fordulni kell az agynak. Feladva a múlt minden pillanatát, még a tegnapokat is. A tapasztalati tanulást továbbra is gyakorolnunk kell, nem pedig magunkra ölteni egy-egy élettelen életet, mely a múlt ködében volt. Most az embernek nagyon jelen kellene lenni. Most a világnak fel kellene ébredni, mert a most pillanatban meghozott jó döntés hozza el a szebb jövőt, vagy az ember újra megteremti saját poklát, most amikor a pokol is felszámolás alatt van. 

A múltból a tekintetet a jövő felé kell irányítani, és megélni a jelen eseményeit. Teret kell adni a most jelenlévő csodáknak, és részt kell venni bennük. Most engedjük meg a szívünknek, hogy a láng fellobbanjon benne, és a szív legyen az, mely uralja a testet. Már nem az a lényeg, hogy ki vagy te és mit értél el, hanem az, hogy milyen ember vagy. Az agy embere, vagy pedig a szív embere vagy. 

Az élet a fontos. Az élet, amely most igen nagy veszélyben van. Le kell győzni a félelmet, engedni kell égni és világítani azt a lángot, mely ott van bennetek, hogy világítson az a sötétben tapogatódzóknak is. Már ne az elvégzett munka által legyél te jó mások szemében, hanem az a minőség fejlődjön benned ki, amit úgy hívnak, az Ember. Vegye az ember az élete irányítását a saját kezébe. Alkossatok csoportokat, melyek fejlesztik az útkeresőket és a lemaradottakat is. Ébredjetek létetek tudatára, melyben a szeretet a kulcs egymás szívéhez. Emeljétek fel az elesetteket. Vezessétek a lemaradottakat, tanítsátok egymást. 

Kéz a kézben vezessétek ki egymást ebből a mélységből, amiben vagytok. Fejlődjetek, mert a felemelkedés lehetősége eljött. Ti vagytok azok, kik most itt vagytok, és akik elviszik az embert a jövőbe. Higgyetek a jobb és szebb jövőben, mert a most jelenlévő hitetek ereje gyenge. A félelem elnyomja azt. Ne féljetek, Én az Úr mondom ezt nektek, mert a fény, ami bennetek van, legyőzi a sötétséget. Ti, akik értitek a jelen munkálkodását, ti menjetek elől, és vezessétek az utánatok jövőket. Vezessétek a világot a boldog holnapba, mely elhozza a család szentségét, az összetartozás erejét felébresztve. Le kell győzni a félelmet végleg, a nyugodt életért, mert az embernek ez jár, és ez most eljött. 

Számoljátok fel a sötétség zugait, nyissatok ajtót, ablakot, hogy a fény áradjon be minden zugba ahol a sötétség lakott. Tegyetek rendet az életetekben. Legyen az tiszta és átlátszó, szövevényességtől mentes. Csak így érdemes élni. Legyen tiszta és szeretetteljes minden kapcsolatotok, érdek nélküli. Eljött a Szeretet Korszaka, ahol újra életre kel a bizalom is egymás iránt. Legyetek jelen a most időben, mert ebből születik meg a holnapotok, mert a Fiam előkészíti nektek a jövőt. A jövő útját bejárja nektek, hogy majd újra vezessen titeket egy elkészített jövőben, amely már készen van, és vár majd titeket, az én népemet, ki elérte a végtelent. 

Így szóltam Én az Úr hozzátok ma.