A honlapon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy a biztonságos böngészés mellett, a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. 

Luca napján Isten csodát tesz

Írta: Ursinyi Julianna Ágnes

A Luca név azt jelenti: a fény. December 13-a éjszakája mindig az év leghosszabb és legsötétebb éjszakája. Most, ebben az évben a Luca éjszakája nagyon különleges lesz. Most ezen az éjszakán születik meg a Fény. Megszületik az első Fénysugár, a szeretet lángja. Az Ég legnagyobb, és a legszentebb adománya fog alászállni a Földre.

Az, amire az ember leginkább vágyik, most megadatott. Eljött az ideje annak, hogy a világ most megkapja a legszentebbet, a szeretetet. Azt a szeretetet, amelyik ott van az ember, szívében mélyen elrejtve. Hányszor és hányszor mondtuk már azt, hogy szeretlek, és hittünk is benne, hogy ez így van. A szeretet nem az elmében jön létre. Az agyunkkal hiába mondjuk, hogy szeretlek. A szeretet akkor jön létre, ha megnyitjuk a szívünk kapuját. Ha ez sikerül, óriási változás történik az életünkben. A figyelmünknek az elménkből le kell költözni a szívbe. Ez a pillanat, amikor a szívünkben fellángol a szeretet lángja, az eddigi életünk legfontosabb pillanata lesz.

A szeretet lángja ott van a szívünk mélyén elrejtve egy “ládában”. Isten most Luca éjszakáján felnyitja ezt a ládát minden emberben. Ezen az éjszakán felébred a Szeretet Lángja minden szívben, és soha többé nem lesz sötét, a legsötétebb éjszakán.

Ez a fénysugár most kezd még csak derengeni a szívekben. Eljött az idő, Isten létrehozza azt, hogy a fény rezzenése megkezdődjön a szívekben, és felébredjen a szeretet lángja mindenkiben, és teljes pompájában ragyogjon Szent estére. Mire Jézus, a Szeretet Istene eljön hozzánk, addigra a mi szívünkben is teljes pompájában ott ragyog majd a szeretet lángja, mely azonos Jézussal. Úgy fog ragyogni, hogy legyőz majd minden sötétséget és minden félelmet. Így ébred majd fel az igazi élet mindenkiben.

Így jön el a legnagyobb boldogság. Eljött az idő, hogy a szívek soha többé nem lesznek zárva. Ragyogni fog a szívekben a Szeretet Lángja és ezt soha senki nem tudja elvenni tőlünk. Be ragyogjuk a világot, felébresztjük az életet a világban. Éljen ez a világ szeretetben, békében, könnyek nélkül. Eljött az ideje a szeretetnek, melyhez a szívekben alvó láng most felébred, és beragyogja az életet és elmúlik a betegség is tőle. Elmúlik minden rossz a világban.

Isten megnyitja a szíveket, hogy a láng mely eddig rejtve volt, világítsa be a világot, örömet és boldogságot adjon annak is, aki kap belőle. Az angyalok most elkezdik széthordani a felébredettekből az Igét, a hitet a hitetlennek, és mindenki felébred, mert eljött az ideje a szeretetnek.

Szeretet nélkül nincs élet. Szeretet nélkül nincs boldogság. Szeress, hogy téged is szeressenek. Tisztelj, hogy téged is tiszteljenek. Ébredjetek, ébredjetek, mert eljött a szeretet és már ott lángol a szívetekben. Engedjétek neki, hogy ez a tűz egyre nagyobb legyen bennetek. Aki lát majd téged, boldogság tölti el őt, és fel gyullad őbenne is a szeretet lángja, és ő is ad az övéből másoknak. Engedjétek ki magatokból a szeretetet, engedjétek, hogy az a kicsi láng bevilágítja az egész Világot. Végre felgyullad a fény ebben a sötét világban és ezt Isten újra itt nálunk Magyarországon kezdte el. Eljött az idő, hogy egy és azonos legyen a szívetekben a láng a Szeretet Istenével, Jézussal, és együtt ragyogjuk be a világot, és a Földön az örök fényesség fog ragyogni.