Mikor elment a kedves,
A boszorkány súgta meg.

Lidércek csalták, csalogatták
S, õ lépre ment.
Táncoltak körülötte,
Dédelgették, becézgették,
S szerelem mélységbe vetették.
Óh lidércek hova ment,
Hol rejtitek?
Odaveszik, mocsár nyeli,
S õ élvezi a látványt? Mit?
Mit táncoltak, a szerelem szivárványt,
Boszorkány, súgjad meg mit tegyek!
Repülj seprûdön, s mentsd ki,
Nagy ára van ennek.
Odaadod szépségedet.
Csúf leányként kinek kellek,
Majd jó leszel az ördögnek, s nevetett.
Ó szerelem mivé teszel?
Feláldozom magamat.
Azért, hogy téged lépre csaltak.
Fények, virágok, tengerek.
Mentsetek meg engem, s õt ki elveszett.
A fények összefogtak, s vakították szemét,
Hogy ne lássa lidérc szépségét.
A virágok illatoztak, s hívták, ébresztették.
Tenger mosta sebét, s szenvedett, hogy lépre ment.
A kedvesem hova lett, elvesztettem. S egy csúf leányt
Szeressek örökre, és sírt a lelke.
Bárány felhõk úsztak fent az égen,
S leszálltak a tündér réten.
Mesélték a lánnyal mi történt.
Tündérvarázs segített,
S a leány újra leány lett.
A párja fogja kezét, s nem hisz többé
Lidérc dalába.
Kedvese hangja a legszebb dal, mit énekel.
Mezõn, erdõn kóborolnak.
Szerelmüket õrzik a fények, kik kísérik õket.